Smiley

Világok harca

Ember

Úgy markolsz belém,
akár az életbe,
de én szétfolyó homokként
pergek le ujjaid közül a semmibe;
végül mi marad az emberből,
egy kevés por és némi emlékfoszlány
könnyek,
mély
sós
könnyek, 'mik apró gyöngyként
gurulnak arcunk ráncain;
enyhülést csak a csend hosszú némasága hoz
és én úgy markolok beléd,
akár az életbe,
de te szétfolyó homokként
peregsz ujjaim közül a semmibe.

Churchill

Elmúlás

Szárnyak nélkül

A kitaszítottak percei

A lejtő legalján lapul az igazi érzés,
Ami a felszínen van, csak hazugság,
Fekete faggyúk dőzsölnek ég alatt,
Miközben szennyesüket tisztára mossák
A vakok. Meztelenül, de mégis
Boldogan cipelik az áldozatot,
Rabszolgamódra, hitványul
Hódolnak nekik.

Akik csatornákban élnek,
Istenekké válnak,
Mert szívükben a tüze nincsen
A csalásnak.
S a feddhetetlen valósággal mennybe
Jutnak a Földön,
Mert az "élet élni akar",
S várja, hogy jöjjön hamar
A más, a villanás, szív és az
Ész, az örök tévedés a baj,
Mert tudja, a "halál is halni akar".

S a kettő között ott rejtőzik
Az a furcsa hang,
Ami mindig a fülembe ring,
Tőle vágy lesz a kaland,
És szebb lesz az is, ami nincs.

Az oltárukat pusztulni látnám
Szívesen,
Epedő ajkukra foltot öltenék,
Hogy ne nevessen közöttük
Senki sem!

Bárhol vagytok, nem a kor,
Bennetek az idő halad,
És én, a semmi lény, ki sose szól,
Örökre már megvívom
A szabadságomat!

Világégés

Házi őrizetben

Otoh Gunga

Béla

Szörny

Jöjj hát

Jöjj... oh, jöjj végre árnyék,
hogy szemem ne láthasson többé,
s az ész ne fogadja magába,
mit e múló fény
a hamis világból megmutat.

Sietve borítsd el a mindenséget
"Te" ezerszer áldott sötétség,
Fess feketére engem,
Talán akkor a lelkem is megnyugszik.

Takard el a Napot,
mely simogató szeretetében
egykor oly naivan hittem,
de becsapott e hazug,
aranyba öltözött virág.

Sosem volt társam,
mikor a fájdalom felém
nyújtotta két kezét,
vagy egy kóbor lélek,
hogy letörölje könnyeim.

Bánatomban nem könyörögtem,
irgalmat sohasem kértem,
de ez egyszer tekints rám
és öleld lágyan testem,
hideg, fagyos éj.

Sietve borítsd el a mindenséget
"Te" ezerszer áldott sötétség,
Fess feketére engem,
Talán akkor a lelkem is megnyugszik.

Mit a szem tisztán lát,
nem más,
mint ál, délibáb látomás.
Mit szerelemnek hisz a szív,
csak érzéki csalódás,
mert a boldogság már nagyon messze jár.
Mit a lélek szabadságnak remél,
az láthatatlan kalitka,
melybe tudat alatt ütközik,
s zuhan a föld felé.
S mit az értelem, a képzelet
korlát nélkül épít fel,
romba dönti az ébredés,
s leomlanak
leggyönyörűbb álmaink.

Jöjj... oh, jöjj végre árnyék,
hogy szemem ne láthasson többé,
s az ész ne fogadja magába,
mit e múló fény
a hamis világból megmutat.

Sietve borítsd el a mindenséget
"Te" ezerszer áldott sötétség,
Fess feketére engem,
Talán akkor a lelkem is megnyugszik.

Csendélet

Phoenix

Tükör

Az Isten nyugalmát érzem

Ha az utolsó rózsák is
Vérezni kezdenek,
Lángoló zongorán játszom
Majd a legszebb
Szimfóniám,
S a tűztől felhevült erek váratlanul
A végső csapást mérik
Reám.

Még az Isten nyugalmát érzem,
Hatalma így a súlyokba zár,
Kulcsomat eldobta régen,
Mellette az élet megáll.

Befalazott a hajnal, maradékot
Kaptam, mint a kutyám,
S csaholtam a gazdák után,
Hogy szívükbe hűséges dallal
Lopódzzam, halkan,

Majd vonyítva, sírva,

Ahogy meg van írva bennük,
S bennem,
Hogy valaki végre magamért
Szeressen!

Gyertya vagyok.
Még sokáig bírom,
Ott leszek, hol eltemetnek, azon a síron.

Ha az utolsó rózsák majd
Sírni kezdenek,
Szomjatokat oltsátok velük
A szárazság helyett,
Hogy szirmaik vérezzenek.

Sikoly
A szóban.
Jól van, jól van.

A magam nyugalmát érzem,
Köröttem megváltoznak a romok.
Ha egyedül vagy, ugyanaz maradsz,
Csak csillag az égen,

Vagy porban egy homok.

Hoth

Rainbow

Pécsi Sándor Guruló Színház

"Fénykoromban" tagja voltam a társulatnak, keresztfiam, Gyuszika fél éve lépett a nyomdokaimba. A videóban látható fotók egy részét én készítettem.

Harmónia

Mc. 2007. 03. 02.

Zúg, sír, tombol az elme,
milliárd megfakult emlékfoszlány-
elégett képek,
hangtalan hangok,
öröm és bánat
terhe alatt...
Nem tudni, miként forrt össze
múlt, avagy jelen - és
a jövőt megérti-e.
Mi a megélt, a valós,
a fájdalmas, vagy édes gondolat;
s azt sem, hogyan vált igazzá
a vágy, az álom,
ha nem is feltétlenül az.
S miért keverednek jövőképek
a múlt romjai közé -
a haldokló jelenbe?...
Hisz' a kusza tekervények
jelen kívánsága -
a sötét, a börtön, a magány,
az ingerek nélküli világ.
Hol nincs öröm, s bánat,
fájó-édes gondolat,
álom és vágy
képzelet, avagy valóság...
sem képek, sem hangok,
nem gyötrik emlékfoszlányok.