Gyász

Mirmi cicusom emlékére

Tükör

Amikor rád nézek,
szemedben
megpillantom a fájdalmat,
a fekete gyászhuszárok
halált kergetve állnak
rendületlenül,
Lehullottak a téglafalak
rólad, csak a képzeletszülte
rózsaszirmok álmodnak
tavaszt.

Amikor rád nézek.
szemedben
a halál sikolya ver tábort,
esőcseppek törik meg
a csendet,
s a nyikorgó ablak zörejében
hömpölygő véráram
piroslik bennem,
villog a kés a tenyeredben.

Amikor rád nézek,
szemedbe kiül
a döbbenet másodperce,
rájössz, életed törött
árbócként hever
az álmok tengerén,
kristályos gondolatok
törnek fel szilánkonként
elméd tekervényeiből.

Amikor rád nézek,
szemedben
üveges közöny lebeg,
szintelenül viasztesté olvad
a gyertyaláng,
kialszanak a felhők színei,
érdektelenné válnak
a napok sorai,
csapongó vágyak fonnak
körbe tüskéikkel
kapaszkodva gerinceden.

Rád nézek...

Könnyeidet felissza tenyerem
Látom szemedben a könyörgő csendet
A szabadságért áhítozó lelket
És végül megpihen...
Tekinteted sivatagában.

Bikini: Lukács Peta

Bikini: Németh Alajos (Lojzi)

A béke szigete

'96. szeptember 24.

Furcsa az élet. testünk hideg atomokból sűrűsödött formává. S a világmindenség, a Kozmosz, a Tejút, a Föld, a csúcs, a por is atomokból áll. Az acél és a pihe, a Végtelen és a Nihil.
S elektronokból, protonokból és neutronokból áll a szívünk, a szemünk, a lábunk, az agyunk. Egyforma és milyen más. És nem kérdezik meg az érzéketlen atomok, hogy tetszik-e. Belevésik a tudatunkba, kitörölhetetlenül. A barázdák legmélyére vájnak, s megtöltik agyunk szürkeállományát ködös emlékképekkel. Kedves, fájó gondolatok, válogatás nélkül. Ha az emlékek halványulnak is, ám egyetlen ismerős mozdulat, kép, hang hatására ismét élénken festi elénk az elfakult perceket az agy.
S ez a millió atomhalmaz egyedül, magányosan éli le kijelölt életét. Nem vezérli senki, nem áll mellette senki, hisz mindenkinek megvan az elrendelt útja.
Ha néha két út keresztezi is egymást, küldetésük mégis más marad. S utad a Végtelenből jött, s a Végtelenbe tart.
Egyedül vagy a hideg sötétben, s rovod hosszú lépteiddel az idő lépcsőfokait. Ki felfelé lépdel, ki lefelé zuhan. Felfelé kemény az út, minden egyes lépcsőfokért áldozatot kell adnod, véreddel kell küzdened. Húz a mély. Hátranézel és elszédülsz. Egy billenés és zuhansz a keserű mélybe. Onnan nincs visszaút. Nehéz a helyes utat járni, mert kemény a küzdelem, és vontatott a lépés.
S bármikor megfordulhatsz.
Aki megteszi, többé nem jön onnan vissza. Mert csak magára számíthat. Csak magadra számíthatsz.
S ha az élet tüskés ösvényében pihenésre vágysz - keresel a közeledben egy más utat, amin valaki jár. S ha az agyad magába fogadta, nem törölheted ki belőle.
S az agy itt kapitulál. Nincs magyarázat, azt mondod: "érzem". Nos, igen.
Furcsa a lélek. Magadhoz szelidíted, érzed, simogatod; összefonódik a tiéddel. Minden gondolatodba belevájódik, s magad látod benne, S magadban látod őt. Két lélek és mégis egy-egy fél.
S el sem hiszed, hogy elszakadhat tőled. Véded, félted, kapaszkodsz belé kétségbeesetten.
Végleg megsebzed. Felsikít a másik lélek, de te nem hallod meg a vészkiáltást. Eltaszítod. S észreveszed, hogy egy hideg atomhalmaz nem ér fel egy érző lélekkel. S rájössz: már kihaltak körülötted a lelkek, s a utolsót pedig Te ölted meg. S a te szétszakadt lelked üvölt, zokog, hörög bele a fagyos éjszakába.

Mert furcsa a magány.
Úgy érzed: megfojt.
És vége.

Ellentétek

Ölelés

Lehettem volna

Sérülékeny testbe
Érzékeny embernek születtem,
De más szeretnék lenni
A világegyetemben.

Lehettem volna föld,
Fekete, gazdagon termő,
Vagy mérgesen füstölgő,
Magasba törő, lávát okádó hegy.
S lehettem volna óceán,
Hideg, kék és óriás.
Vízesés, mely magasból
Zuhan alá, s csobban a mélyben.

Lehettem volna csillag talán,
Az égbolt magányos gyémántja,
Fényem a Föld felé hullana.
S lehetnék üstökös akár,
A sötét, fagyos űr
Örökké lángoló vándora.
Lehettem volna vihar,
Üvöltő szél, zápor és zivatar,
Villám, mely haragosan villan.

Lehettem volna párduc,
Tigris vagy oroszlán,
Vadóc macska,
A szeretet és gyűlölet angyala.
Lehettem volna keselyű,
Könnyű, kecses, gyönyörű,
Szabadon szárnyaló árny,
Dögevő kegyetlen madár.

S mivé lettem?

Egy primitív faj női alakjaként
Élem kijelölt életem.
S eme érzelem nélküli
Sivár világban
Keresem létem értelmét.