Szomorú vonatút

Hó borította földeken át,
Égig nyúló fehér rónán
Unottan robog a vonat,
Monoton csörög, csattog, zakatol.
Csitt-csatt, csörög, csattog, zakatol.

Csitt-csatt, Csitt-csatt, Csitt-csatt...
Mindig ugyanazt mondja.
Csitt-csatt!... hangjában szomorúság.
De senki-senki nem hallja.
Kiált, de senki nem hallja.

S kacagva szalad a téli szél,
Gúnyos csókját szórja szét,
Kárörvendő varjú-had -
- Kár-kár: sietve repül
A fáradt vonat fölött.
Bús vonat fölött.

Útját övezi por, s olaj,
Száraz kóró, dudva, muhar
Vigyázba állva gőgösen, sértőn,
S a fém szív-lélek vérzik-sikolt.
Tovább halad, vérzik-sikolt.

Hó borította földeken át,
Égig nyúló fehér rónán
Unottan robog a vonat,
Monoton csörög, csattog, zakatol.
Csitt-csatt, csörög, csattog, zakatol.

Brightness

Somewhere far

The angels' homeland

Napvirág

False world

Heaven on earth

Towards light

Burned hopes

Magányos csillagok

A világra leszáll az éj.
Telihold világít az ég tetején,
csillagok ragyognak a messzeségből,
élénken tűnnek elő a sötétségből.

Millió égitest tornyosul felettünk,
mégis magányosan élik le kijelölt életük.
S nincs nil, mi összekötné őket,
egyedül, árván, hidegen fénylenek.

S a csillagoké az égbolt, s övéké a csúcs,
a végtelenben születnek, s utat a Tejút húz.
Nem tudják merre, meddig és hová,
s mikor zuhannak a világűr alá.

S ha már a küldetésük véget ért,
játékos fényben zuhannak a mély felé.
S több ezernyi félév alatt
testük apró atomokra szakad;

s a kialudt csillagok helyett
ezernyi újszülött égitest tündökölhet.
Mindegyiknek megvan az elrendelt útja,
társ nélkül élnek a rejtélyes galaxisban.