Semmi sem az, aminek látszik

Hiszen már minden angyal a Földre jött;
Szép vagy az ördögök mellett,
De sátán az istenek között
A tetemben te vagy a megfagyott vér,
És ő is benned él

Valahol még.


Az élők közt te vagy a halál,
Sebek közt a nyílt törés,
Tiszták mellett te vagy a "fáj",
Az igazság helyett a tévedés.

Ész helyett a merengés,
Szó helyett a hallgatás,
Semminek az egész,
A szív helyett a suttogás.

De tudnod kell:

A kőben te vagy a láng,
A Földön az egész világegyetem,
S ha az élet bármily' ruhát ad reánk,
Értsd meg! Te vagy a tűz, S te vagy a szerelem!

Merengés

Csönd magányában
üldögélek szótlan,
kristálycseppek
törnek elő hevesen,
hegyek lába alján
vonulva, zúgva,
tengerkék pillák
habjaiba fullva.

Az idő halad sebesen,
vágtat és vágtat,
évek jönnek,
sietve tovább állnak;
múlt árnyéka borul
a tetemre,
s a jövő fénye valahol
el van mélyen temetve.

Elmédbe képeket rajzol
üres gondolat,
fájó remény, édes bukás,
hasztalan vágy: lázas -
ébren szőtt látomás,
valóságnak vélt
képzelgés,
hirtelen igazzá válik a merengés.

Képzeletemben voltál
szelíd arcú
égi tünemény,
szivárvány színben ragyogó
Angyal -
kedves, büszke,
érzékien
ördögi lény.

Álmokban vala vörös -
lángoló árny,
'ki bőrtől
csontig rágja -
tépi húsát cafatokra,
midőn irtózatos
halálsikolyt hallat,
s izzó
lángnyelv ölelésében elporlad.
Hamvaiból feltámadó
Phoenix madár
csillapíthatatlan
szeretetéhségében
őrjöng, dühöng - s lelke
féktelen
szenvedély-örvénybe fullad.
Hús-vér,
élő-élettelen teste,
újra és újra
lángragyúlva
illan tova a szélben,
maga mögött hagyva
a felperzselt Földet.

Az idő halad sebesen,
vágtat és vágtat,
évek jönnek,
sietve tovább állnak;
múlt árnyéka borul
a tetemre,
s a jövő fénye valahol
el van mélyen temetve.

Csönd...
pilláim tengerkék sivatag -
gyöngygolyó -
'mely fjordok
zúgó habjaiba zuhan.

Csönd...
lelkedben munkál
a keserű méreg,
belülről emészt,
rág szét,
mint dögöt a férgek.

Csönd...
ereimben lüktet
a felhevült vér,
szállítva a kórt
szerteszét.

Csönd...
tested izzik lázasan -
lángvirág hajol hozzád
szótlan,
simogat, gyöngéden
karjaiba zárva -
emészt fel a tűz,
s épít hamvaidból várat.

Mert az idő halad sebesen,
vágtat és vágtat,
évek jönnek,
sietve tovább is állnak;
múlt árnyéka borul
a tetemre,
s a jövő fénye valahol
el van mélyen temetve.

Berepülő pilóták

Önzetlenül

Nektek mindenem odaadnám önzetlenül,
Ha rám néztek,
őszinte pillantással mosolygok,
de legkedvesebb tekintetem nem adhatom.
Ha éhesek vagytok,
legszebb tányéromból ehetitek kenyerem,
de az utolsó szeletet nem adhatom.

Ha szomjúságotok olthatatlan,
én kristálytiszta vízzel itatlak
benneteket aranykehelyből,
de a legédesebb kortyokat nem adhatom.
Ha fáradtak vagytok,
nálam otthonra találtok,
de a legpuhább ágyamat nem adhatom.

Ha szó nélkül
csüggtök ajkamon,
legszebb szavaimat nektek adom,
de a legbölcsebbet nem adhatom.
Ha tudatlanul álltok a sötétben,
én gyertyát gyújtok nektek,
de amelyik örökké ég, nem adhatom.

Ha te szomorú vagy,
megkapod legkedvesebb mosolyom,
mert neked tartogattam.
Jó, nekem az arcomra fagyott 31 évi is.
Ha éhes vagy,
tiéd utolsó szelet kenyerem,
nekem jó a por és a homok.

Ha szomjas vagy,
kérheted legkedvesebb, utolsó kortyaimat,
jó nekem a keserű is.
Ha fáradt vagy,
megkapod legpuhább ágyam,
nekem elég a föld is.

Ha némán állsz kíváncsi
emberek előtt,
tiéd legbölcsebb gondolatom,
nekem naivan is szép a világ.
Ha félsz a sötétben,
kérheted utolsó örökké égő gyertyám,
nem számít, ha én félek a sötétben.
Szeretlek...

Vadászlesen

Erchard és Zizi

Zöldállam nagyjai

Dzsungelkirály-nő
Földesúr
Topmodell
Csipkerózsika