Tóbafulladt ősz

Úton feléd

Ha itt lennél, elmondanám,
hogy mennyire mélyről
szakad, reped fel belőlem
a felismerés, mely hideg
lehelletként távozik szám sarkából.
Ha itt lennél, elmondanám,
hogy gyakran ijedten nézek körbe
keresve, biztatva magam rád,
és a tükörből félek sikoltani
a semmibe.
Ha itt lennél, nem mondanám,
hogy mit érzek,
csak némán néznélek és látnám
benned magam,
a szirmait bontó kétségbeesést.
Ha itt lennél, nem mondanám,
hogy gyógyulni akarok,
csak titkon remélném, lopva
elcsenném gondolatod,
bűnösnek érezném magam,
amiért élek.
Ha itt lennél, tudnád,
hogy én semmibe vesző,
tátongó űr vagyok,
csak elveszett csökevény,
de meghalnék sóhajtásodért,
hogy lásd meg bennem a csillagot.