2011. március 17., csütörtök

A pillanat örök titok



A pillanat örök titok
a szívekben,
'mely mindig
ugyanúgy dobog:
tik-tak, tik-tak,
mint az óra mutatója,
csak halad előre,
mégis ugyanott forog -
saját tengelye körül
újra és újra.
Csak a fák változnak:
levedlik ruháikat,
csupaszon dideregnek a hóban,
majd ismét magukra öltik
világ-zöld lobjaikat -
ÚJRAKEZDIK AZ ÉLETET.

Új korszakot nyitnak -
a természet szavát
hallják,
s követik, mert
SZABADOK.
S a szív?
Hisz' is elérik a hangok,
a dallamok,
s a suttogás, hogy
"Menj! Menj!
Kövesd az utad,
szárnyalj oda,
ahová őszintén vágysz!"
De a szív az ész rabszolgája lett.
Érthetetlen...
Lehetne szabad.
Lehetne boldog.
S most?
A fájdalom köti gúzsba -
már akkor sem mozdulna,
ha az ész a bilincset leverné. Pedig
a természet hozzá szól...
Hallja a hangot,
a dallamot,
a suttogást... s a válasz:
egy feltörő pillantás a múltból,
a tűzben égő vágy,
fájdalom...
Az örök pillanat,
s az örök titok.