Hallgatom a csöndet, szavak közelednek,
melyeket nem értek. Lépteim vontatottan
koppannak az utca kövein és tekintetem,
mint viharzó expressz-vonat,
úgy pásztázza a környéket.
Képzeletem sima, puha kezed érintését
keresi, hasztalan - mégsem vagy velem.
Hiányzol...
A fénytelenül villódzó aluljáróban
arctalanul suhannak el az emberek.
Körülzárnak, figyelnek, boncolnak, szemükkel
belém vájnak és kibeleznek.
sikoltásomat ők sem hallják.
Hazaténfergek, földre rogyok.
A villanykapcsolót nem tapogatom ki,
gyertyák égnek lelkem sivatagában.
Tébolyult elmémben szemedet látom és azt
álmodom, hogy ölelésed nyomán izzó
gennyes sebek keletkeznek testemen. Fémes, égetett
bűzt érzek. Felriadok és "minden rendben"
gondolattal csöndben zihálok.
Érzed ezt a furcsa illatot?...
belülről rohadok.
