2010. szeptember 1., szerda

Virtuális valóság

Itt vagyunk,
mint fekete rózsák
bontjuk szirmaink
az éj leple alatt;
s bársony arcunkon
rituális táncot rop
a szomorú csillagok
könnyező sugara.

Szárnyalunk,
sebzett lelkünk
tovaillan a térben,
s mint földre vágyó,
égben szálló
angyalok -
időnként szenvedünk.

Álmodunk,
életünk
rózsaszín világát vágyjuk;
de a tények szürke tengerétől
elfutunk...
sietve távozunk,
majd újra visszatérünk
elménk virtuális gyönyörébe.

Itt vagyunk,
de annyi minden változik,
nem biztos semmi sem,
legalább Te legyél az nekem -
most van egy perc,
fogd meg két kezem,
öleld lágyan tetemem
és szívünk megpihen.

Szárnyalunk,
sebzett lelkünk
tovaillan a térben,
s mint olvadt arany
forr össze tested
az enyémmel -
lázas kéjtől vacogva.

Álmodunk,
vágyaink égető könnyei
hívják elő
szellemünk izzását,
lényem eggyé válik
a tiéddel...
felhők fölé repülünk
és nevetve sírunk bűnünkön.