Az Isten nyugalmát érzem

Ha az utolsó rózsák is
Vérezni kezdenek,
Lángoló zongorán játszom
Majd a legszebb
Szimfóniám,
S a tűztől felhevült erek váratlanul
A végső csapást mérik
Reám.

Még az Isten nyugalmát érzem,
Hatalma így a súlyokba zár,
Kulcsomat eldobta régen,
Mellette az élet megáll.

Befalazott a hajnal, maradékot
Kaptam, mint a kutyám,
S csaholtam a gazdák után,
Hogy szívükbe hűséges dallal
Lopódzzam, halkan,

Majd vonyítva, sírva,

Ahogy meg van írva bennük,
S bennem,
Hogy valaki végre magamért
Szeressen!

Gyertya vagyok.
Még sokáig bírom,
Ott leszek, hol eltemetnek, azon a síron.

Ha az utolsó rózsák majd
Sírni kezdenek,
Szomjatokat oltsátok velük
A szárazság helyett,
Hogy szirmaik vérezzenek.

Sikoly
A szóban.
Jól van, jól van.

A magam nyugalmát érzem,
Köröttem megváltoznak a romok.
Ha egyedül vagy, ugyanaz maradsz,
Csak csillag az égen,

Vagy porban egy homok.