Mc. 2007. 03. 02.

Zúg, sír, tombol az elme,
milliárd megfakult emlékfoszlány-
elégett képek,
hangtalan hangok,
öröm és bánat
terhe alatt...
Nem tudni, miként forrt össze
múlt, avagy jelen - és
a jövőt megérti-e.
Mi a megélt, a valós,
a fájdalmas, vagy édes gondolat;
s azt sem, hogyan vált igazzá
a vágy, az álom,
ha nem is feltétlenül az.
S miért keverednek jövőképek
a múlt romjai közé -
a haldokló jelenbe?...
Hisz' a kusza tekervények
jelen kívánsága -
a sötét, a börtön, a magány,
az ingerek nélküli világ.
Hol nincs öröm, s bánat,
fájó-édes gondolat,
álom és vágy
képzelet, avagy valóság...
sem képek, sem hangok,
nem gyötrik emlékfoszlányok.