Ember

Úgy markolsz belém,
akár az életbe,
de én szétfolyó homokként
pergek le ujjaid közül a semmibe;
végül mi marad az emberből,
egy kevés por és némi emlékfoszlány
könnyek,
mély
sós
könnyek, 'mik apró gyöngyként
gurulnak arcunk ráncain;
enyhülést csak a csend hosszú némasága hoz
és én úgy markolok beléd,
akár az életbe,
de te szétfolyó homokként
peregsz ujjaim közül a semmibe.